Először is tisztázni szeretném, hogy a következőkben semmiképp sem szakemberként, hanem lelkes gyakorlóként fogok megszólalni, és inkább csak személyes élményeimet fogom „hangosan átgondolni”. Több ismerősömmel beszélgettem mostanában a meditációról, és kiderült, hogy vagy ezért, vagy azért, de nem megy nekik a dolog. Érdekes volt egymás után befogadni az indokokat és akadályokat, melyek természetesen logikus magyarázatot adnak a kialakult helyzetre. Vagy idő nincs, vagy csend, vagy meleg, vagy eső, vagy erő, vagy kedv... Nem gondolom azt, hogy ezek egyszerű kifogások, mert ismerősek számomra is – én is hasonló akadályokba ütköztem abban az időben, amikor már érdekelt a téma, de még nem tudtam róla eleget. Az „Agykontroll” és „Gyógyíthatsz” (José Silva) című könyvek segítségével tettem meg az első lépéseket, aztán következett egy nehezebben emészthető darab, amit nem is olvastam végig, ez Dahlke „Belső Utazás” című műve volt, majd Osho mester tanácsaival lettem gazdagabb, később Tepperwein által sikerült kicsit kiokosodni, de közben az életem is olyan visszafoghatatlan ütemben indult meg a spiritualitás irányába, hogy nem maradtak bennem kétségek affelől, hogy EZ a helyes út. Mintha csak erre várt volna, mint sprinter a startpisztolyra, a változások áradata indult meg azonnal, ahogy az első helyes kérdést feltettem az életemben.
Mi is az a meditáció?
Az én értelmezésemben egy olyan állapotról beszélünk, amikor az ember tökéletes szellemi és fizikai egyensúlyban van, ahhoz hogy valami csodálatos dolog részese legyen. Képzeld el ezt a csodát úgy, mint egy ládába zárt kincset, melyhez a kulcsot csakis ebben a bizonyos állapotban kaphatod meg. Az állapothoz a fent említett urak tanácsai valószínűleg könnyedén elvezetnek, de nem elég látni a célt, fel is kell hozzá kapaszkodni egy kisebb hegyoldalon. A Kifogás-hegy meghódításával kapjuk meg az első kulcsot. A láda nyílik, de – ugye számítottál rá? - egy újabb ládika van benne, hasonló zárral védve. Akár fel is lehet itt adni, ahogyan sokan teszik is. Azok, akik a lelkükben elvárásokkal nyitották ki az első lakatot. Én is elkövettem ezt a hibát, majd egy-két évig nem is foglalkoztam az út folytatásával. Úgy képzeltem, meditáció közben mesevilág fővárosának főterén fogok sétálgatni, és különlegesen valóságosnak ható kalandokban lesz részem, de lássuk be, ez az LSD hatásköre, és amennyire én tudom, derekasan végzi is a munkáját. A meditáció nem ilyen. Nem ugrik rád, mint egy éhes tigris, nem tépi le a fejedet, és végképp nem fogja megmutatni az igazi arcát, amíg le nem teszel az elvárásaidról.
A ládában tehát egy kisebb láda van, amihez viszont már tudod, hogyan szerezhetsz kulcsot. Ahogyan újra és újra az egyensúly állapotába kerülsz, erre irányuló képességedet fejleszted, ezért ládáról-ládára haladva válhatsz mesterévé a gyakorlatnak, miközben az elvárásaid a tapasztalatok köves medrében egyre apróbbra csiszolódnak. Tegyük fel, hogy kitartó vagy, és egy nap hirtelen összejön a dolog. Valószínűleg rögtön azután, hogy lélekben „feladtad”, és már nem valami szikrázó gyémánt látványát várva nyitod ki a következő ládát, hirtelen megtörik a sorminta, és megkapod, amiért ennyit küzdöttél, tanultál, gyakoroltál, fejlődtél.
Egy kicsi, szürke, értéktelen kavicsot. És ezen a ponton már csak egy apró, de mindent eldöntő próba áll előtted. Mihez kezdesz a kaviccsal? Ha eldobod, megbuktál. Az indoklás egyszerű és világos: nem sikerült megértened a meditáció lényegét. Itt, a döntő pillanatban csalódottságot érzel, ami csak úgy lehetséges, hogy nem tudtál időben megszabadulni az elvárásaidtól, az egódtól. Nem vagy a jelenben. Ha a jelenben lennél – mert bizonyos megközelítésben pontosan EZ a meditáció lényege -, örömet éreznél. Örülnél annak, hogy végigcsináltad, amit elkezdtél, befejeztél valamit az életben, büszke lennél magadra. És a kincs? Az ebben a pillanatban már benned van, már te magad vagy a kincs, hiszen miközben kihámoztad a ládák rengetegéből ezt az értéktelen kavicsot, tökéletesen elsajátítottad és megértetted a meditáció módszerét. Ez volt a célod, most elérted, és közben hatalmas leckét is kaptál az élettől: ha csinálsz valamit, ne jutalomért tedd, hanem az egyszerű örömért. Cserébe kapsz valamit az univerzumtól, amitől több leszel, amitől jobb lehet az életed, ha megfelelően használod. Jogos a következő kérdés: mihez kezdjek ezzel a képességgel?
Természetesen ilyet csak azok kérdeznek, akik még nem rendelkeznek vele, de feltételezem az olvasók között is vannak, akik egyelőre csak az érdeklődő, információgyűjtő szakaszban vannak. Nos, a meditáció nem egy ki-be kapcsolható eszköz. Ha egyszer elsajátítottuk, ha megismertük, már nincs visszaút, minden másodpercben velünk lesz. A meditációhoz vezető út alapvetően átformálja az életünket, ezért már önmagában is hasznos, anélkül, hogy feltétlenül végigmennénk rajta, hiszen ezek a változások az univerzum ősi törvényei mentén történnek, így csak közelebb visznek az ős-igazsághoz. Viszont ha használjuk, akkor abban a megfizethetetlen csodában lehet részünk, hogy bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben megtalálhatjuk a belső békét, a legtökéletesebb állapotot, melyben semmilyen negatív érzés, gondolat nem létezik. Ebben az állapotban üzemel legjobban a testünk is, ezért az egészség megőrzésének is remek eszköze. Ez az az állapot, mely által tartósan a jelenben tartózkodhatunk, és egészen új szemszögből láthatjuk magunkat és környezetünket.
Nézzük a dolog gyakorlati oldalát. Az meditáció tehát egy kulcs. Kulcs önmagához. Aki meditál, az a jelenben van. A jelen egy igen speciális pont az időben. Ebben, és csakis ebben az egy pontban van egyensúlyban az idő. Mit jelent, és miért fontos ez? Az elme kiürítéséhez szükséges a jelenben lenni. Minden egyes gondolatunk az életünk felnőtt szakaszában a múlthoz vagy a jövőhöz kapcsolódik. Aggódunk egy számla miatt, és várjuk a nyári autós túrát. Bosszankodunk az előző heti problémák miatt, majd este a híradó előtt ülve száz éve történt eseményeken rágódunk, és tömjük tele a lelkünket méreggel. Minden amit gondolunk, egy múltbeli vagy jövőbeli eseményhez kapcsolódik – kivéve a boldogságnak nevezett állapotban. Ez a természet saját módszere a lelkünk egyensúlyának megőrzésére. Az egyensúly boldog állapot, és azért lehet boldog, mert tökéletesen feloldódik a jelenben, így MINDEN gondolatot képes egyszerre kikapcsolni. Nincs múlt és jövő, nincs mivel foglalkozni, és elkezdődhet a JELEN felfedezése. Körülnézve minden ugyanolyan, de valami mégis más. Mintha valami nem stimmelne, pedig minden részlet ismerős, és minden a szokásos medrében folyik.
Aztán érezhetővé válik a különbség. A jelenben minden ÖNMAGA. Az érzékelt világ elemeihez nem társulnak képzetek, nincs jó és rossz, csak különálló, egy nagy rendszert alkotó apró egységek. A kínzó fogfájás csak egy érzet, valami, ami körbejárható, megfigyelhető, és akár kommunikálni is megpróbálhatsz vele – de nem fáj, nem érzed tőle rosszul magad, mert nem kap semmilyen előjelet; csak egy érzés, ami épp jelen van itt melletted ebben a szent pillanatban. A jelenben gyakorlatilag áll az idő. A jelen az mindig jelen, és mivel sem mögöttünk sem előttünk nincs viszonyítási pont az időben, nem érezzük annak folyását. Ahogy a szörfös a hullám taraján minden komolyabb erőkifejtés nélkül, tökéletes egyensúlyi állapotot fenntartva halad előre, úgy viszi magával a jelen hulláma a meditáló embert. A jelenben nem érhet meglepetés, hiszen az nem más, mint a közeljövőre vonatkozó elképzelésed és a valóság éles eltérése (megint a rohadt elvárások....) Eltűnnek a gyakori negatív érzések, mint a bűntudat, a felelősségtudat, a „kötelesség”, a társadalmi nyomás, az aggodalom, a bosszúvágy, a frusztráció és társaik. Egyszerű és logikus, tökéletesen letisztult állapot ez, amiben mint mondtam, minden önmaga, és minden önmagáért van. Te is, és én is. Bármit teszel ebben az állapotban, azt önmagadért teszed – nehogy valaki félreértsen, ez nem zárja ki (sőt) azt, hogy másokkal foglalkozz, vagy másoknak segíts -, de igen éles különbség jelentkezik a kötelességtudatból és a belső indíttatásból elkövetett tettek értéke között. Az az orvos, amelyik egy fényes karrier reményében lép a pályára, soha nem lehet olyan eredményes, mint az, aki minden pillanatban gyógyítani akar, és ezt örömmel megteszi ingyen, csak a gyógyítás okozta öröm kedvéért is. A világot csak akkor érthetjük meg, ha a maga valóságában látjuk, márpedig ehhez meg kell szabadulnunk minden olyan gondolattól, amely nem belülről, hanem a környezetünkből, más emberektől származik.
És ehhez nem kell más, csak egyensúly, Yin-Yang.
Az a vicc, hogy valószínűleg az emberek 99%-a nincs is tudatában annak, hogy naponta többször „meditál”, még ha csak nagyon rövid időkre is. A leggyakoribb módja ennek a tudattalan meditációnak az úgynevezett „Flow” jelenség. Ha valaki nem ismerné, annak idézem az idevágó wikipedia oldalt:
„A Flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli. Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, és azóta a szakterületen kívül is számos helyen hivatkozzák. A tudós szerint a Flow-élmény egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően terelni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény, vagy tanulás végett. A Flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy spontán, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot megoldunk, de a Flow-t úgy is le szokták írni, mint egy egyszerű mély koncentrációt, amikor csak az adott feladatra koncentrálunk.”
Nyilvánvaló ez alapján, hogy a Flow-élmény is ugyanazt az ideális testi-lelki egyensúlyállapotot feltételezi, azt az állapotot, amikor minden alkatrészünk tökéletesen funkcionál, és képesek vagyunk spontán boldogság átélésére csak az által, hogy LÉTEZÜNK. A meditáló embernek is pontosan ez a célja, vagyis a Flow tulajdonképpen egy kivételesen könnyű, és hatásos meditációs gyakorlat. Jómagam több módszert is használok, és bár az én esetemben mindegyik a művészet határain belül él, más beállítottságú emberek egészen más tevékenységek végzése közben élhetik át a Flow-élményt. Nálam a gitár az egyik elsődleges eszköz, de nagyon bonyolult, részletes képek festése közben is mindig „elhagyom ezt a dimenziót”, és a Yin-Yang egyensúlyát megtartva órákig feloldódom abban, amit csinálok. Ha eddig tanácstalan voltál, nem tudtad, mi lenne a legjobb első lépés a meditáció felé, az egyik megoldás lehet a Flow. Gondold végig, mi az, ami leginkább kikapcsol (nem véletlenül használjuk ezt a szót, és a kikapcsolódás valójában nem fizikai pihenést jelent, hanem egy gondolatmentes állapotot), mi az, amit bármikor szívesen csinálsz, csak azért, hogy csinálhasd. Ahogy korábban írtam: a meditáció kulcs a meditációhoz. A kikapcsolódáshoz vezető út is maga a kikapcsolódás, és a kikapcsolódás a meditáció előszobája, az egyik alapfeltétel teljesülése. Ha megvan a bizonyos tevékenység, vesd bele magad azonnal, és csináld addig, amíg úgy nem érzed: itt a vége, feltöltődtem. Pont, mint a töltőre dugott telefonnál, eljön a pillanat, amikor a töltés végetér. Legyen az zenélés, sütés-főzés, kertészkedés, kutyázás, sport vagy zenehallgatás, biztosan tapasztaltad már, hogy egyszerre csak megszűnik (vagy jelentősen lecsökken) az energiaáramlás, és ezzel a Flow-élmény is elköszön a következő találkozásig.
A rövidebb útnak persze van hátulütője. Ha Flow irányból közelítesz a meditációhoz, alapvetően egy konkrét tevékenységhez, körülményhez kötöd azt, és előfordulhat, hogy megfelelő ismeretek híján másképp nem leszel képes egyensúlyba kerülni és meditálni. A Flow inkább kiegészítő megoldásnak ideális, viszont a fizikailag teljesen inaktív meditálással szemben nagy előnye, hogy a racionális világban még hasznos is lehet, hiszen közben alkotunk, javítunk, tisztítunk, szórakoztatunk, vagy tanulunk.
Régóta vita tárgya, hogy szükséges-e a meditáláshoz a csendes, ingerszegény környezet. Nem szükséges, sőt, szerintem kifejezetten nehéz teljes csendben lekapcsolni az agyat. Egyik legfrissebb meditációs élményemet egy tömött buszon éltem át. Először kísérletezni kezdtem azzal, hogy csak a kapaszkodót markoló jobb kezem tenyerének felületére koncentráltam. Az volt a célom, hogy a lehető legtöbb információt begyűjtsem, amit csak lehet, mindössze a tapintás élménye által. Talán a szemem is becsuktam, nem tudnám megmondani, de nagyon meglepett, hogy milyen könnyedén tudom kikapcsolni a környezetet. Fogalmam sem volt, ki és mit mondott a fülem mellett, mert minden, amit érzékeltem, a tenyerem szorításában lévő rúd sima, hűvös felülete volt. Semmi más nem jutott el a tudatomig, mert NEM ENGEDTEM, hogy más is bejusson. Kicsit később megfordítottam a képletet, és azzal próbálkoztam, hogy a kaotikus zaj elemeit egyenként beazonosítom, és megfigyelem. Az agyunk automatikusan kikapcsolja azon dolgok tudatosulását, amik nem veszélyesek vagy hasznosak számunkra, így szinte fel sem tűnik a busz motorjának zaja, a futómű recsegése, vagy egy alacsonyan elszálló repülőgép hangja. Szó szerint nem vagyunk tudatában annak, ami körülvesz minket, mert az agy még az észlelt világot is képes töredékére faragni. Ha viszont kifejezetten ez a célunk, igen érdekes élmény egyenként kiemelni, és kielemezni a környezeti zaj hangforrásait, ráadásul mint minden, gyakorlással ez is nagyon komoly szintre fejleszthető, aminek az lehet az eredménye, hogy elérjük az állandó éberség állapotát. Ebben az állapotban mindig és folyamatosan a jelenben vagyunk, aminek az előnyeit már leírtam.
A szükséges ellazuláshoz egyébként nagyon jó út a jóga (nem véletlen, hogy a kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz). Amikor az ember kezdőként egy számára nehezen megvalósítható pózzal próbálkozik, többnyire beleesik abba a hibába, hogy ERŐLTETI a testét, nem pedig ENGEDI, hogy az ízületek, izmok, és csontok szépen lassan a megfelelő helyzetbe kerüljenek. A pózok felvétele nem működik addig, amíg a testben feszültség van jelen, vagyis a cél elérése nem erő kérdése – ahogyan a meditációhoz szükséges állapot sem az akaratról, az akarat erejéről szól – épp ellenkezőleg: a megadás, a rugalmasság, és a felsőbb erő elismerése a kulcs. Nem nyerhet bebocsátást a király palotájába az, aki nem ismeri el a király hatalmát. Ha ezt megértjük, és szépen tudatosan, egyesével ellazítjuk az izmainkat, a jógapóz is összejön, és nem kell mást tennünk meditáció közben sem, csak engedni, hogy az elménk önmagától megoldja a feladatot. Nem kell irányítanunk semmit, de figyelnünk kell mindenre.
Első nekifutásra, azt hiszem, ennyi is elég lesz a témából. Ha nem minden világos, ha kérdések kavarognak a fejedben, nem kell mást tenned, csak figyelni magad, és gondolkodni. Vedd észre, hogy a kedélyállapotod szorosan összefügg a téged ért élmények minőségével. Ha haragos, bosszús, szomorú, feszült, harcias vagy, a világ is ugyanígy alakul körülötted, és semmi esélyed rá, hogy bármilyen pozitív élményed legyen. A mosolyra viszont mosoly a válasz, a békére pedig béke, és ha képes vagy ezt bármilyen nehéz helyzetben elérni, megváltozik az életed. Ahogy a Dalai Láma mondta: „Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a Földről.”
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
