Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, sokféleképpen látjuk a dolgokat, és az ebből adódó feszültséget ki-ki a maga módján kezeli. Van, aki megpróbálja megérteni a másikat, van, aki megpróbálja elfogadni, vannak, akik ellenséget látnak az idegen gondolatok mögött, és még olyan ember is akad néha, aki rögtön befogadja az újat, és beépíti azt a már meglévő világképébe. Természetesen ez utóbbi embertípus a leghasznosabb a világ számára, hiszen ez a fajta gondolkodás segít a globális tudást összesíteni, és azt a nézőpontok egyesített erejét kihasználva munkába állítani. Ha néha úgy érzed, lehetetlen, hogy egy másik ember gyökeresen eltérő gondolkodása legyen helyes (a tieddel szemben), saját vakságod határaiba ütköztél. Gondolj úgy a dologra, mint egy óriási, egymillió darabos puzzle, ami embernagyságú darabokból áll, így mindig csak öt-hat részletet láthatsz egyszerre. Kezdéskor kapsz egy darabot a teljes, óriási képből, és indulhat a kirakós! Próbálkozhatsz mozdulatlanul, kényelmesen, mindössze a szomszédos részletekre figyelni. Rövid idő alatt rájössz, hogy ennyiből semmit sem illeszthetsz a birtokodban lévő darabhoz, ezért önigazolásképpen csak arra koncentrálsz, és további gyűjtögetés helyett életed végéig az igazság egymilliomod részének ismeretében fogsz a teljes igazságról vitatkozni másokkal.
Ha viszont úgy döntesz, útra kelsz, és akár egészen távoli helyeken keresed a következő beilleszthető képrészletet, mire visszaérsz, minden bizonnyal az azóta egyhelyben önigazoló szomszédodnál lényegesen komolyabb mennyiségű tudás lesz a birtokodban. Ha még többet akarsz tenni az igazság megismeréséért, össze is foghatsz a körülötted lévőkkel, és megpróbálhatjátok összeilleszteni a külön-külön összerakott részeket. Az „egydarabos” emberek ebben valószínűleg nem lesznek partnerek, hiszen azzal elismernék, hogy az igazság több, mint a birtokukban lévő részlet, ehelyett inkább egymás társaságát keresik, soha nem próbálva kirakni a képet. És mindezt azért, mert nem voltak hajlandók utazni.
Mit is értek utazás alatt? Azt a felbecsülhetetlen értékű folyamatot, melynek során szó szerint elfordul előtted a világ, mint egy asztali földgömb, és új nézőpontokból is láthatod, amit egy bizonyos szögből már ezerszer láttál. Utazni lehet fizikailag, spirituálisan, mentálisan, szociálisan, de akár egzisztenciálisan is – a lényeg, hogy eljuss olyan „helyekre”, ahonnan valami mást, újat tudsz hazahozni.
Elég sok problémát oldana meg a világon, ha mindenkinek lenne lehetősége, és motivációja utazni, de ugyebár, ami az egyik oldalon megoldás, az a másik oldalon bonyodalom, és mi, a társadalom egyszerű elemei a bonyodalmak oldalán vagyunk – ezzel valószínűleg megoldva mások problémáit a túloldalon. Az ismeretek hiányában korlátolt látásmódú egyedekből összeverődött tömeg kezelhetőbb, és szinte bármit megtesz azért, hogy ne kelljen szembesülnie saját butaságával. A globális problémák megértéséhez globális látásmód is szükséges, és ehhez nem elég a médiából és az internetről tetszés szerint összeválogatott információkat harsogni, saját szemünkkel kell meggyőződnünk a dolgok jellegéről. El kell jutnunk idegen kultúrákig, el kell merülnünk bennük, majd a felszínre kerülve értékelhetjük vadiúj tapasztalatainkat. Amint az ember először szembesül a ténnyel, hogy az övétől nagymértékben eltérő világszemlélettel is lehet élni, alkotni, fejlődni, ráadásul ez nacionális vagy kontinentális szinten is érvényes, az a leghatásosabb ébresztő pofonok egyike. Viszont itt tisztázni kell valamit: az utazás nem egyenlő a turizmussal. Az irodák által szervezett utak résztvevői előre megtervezett élmények sorozatgyártott tömegét kapják a pénzükért, hogy ne legyen se kedvük, se idejük mélyebbre dugni az orrukat az adott ország életébe, és a legrövidebb úton kiszórják magukból a maximális hasznot. A turizmus csak egy a sok pénzgyár közül, és a turista csupán a gépezet működéséhez szükséges nyersanyag. Ha fizikai szinten értelmezzük az utazást, a kényelmes szállodákban, strandokon, látványosságok közelében eltöltött heteket ki is dobhatjuk az ablakon. Ez annyi, mintha egy futballmeccset egyetlen ott készült fotó alapján akarnánk leírni. Megpróbálni sem érdemes – mégis sokan agresszívan rázzák azt az egy fotót a fejük fölött. Ha viszont már ott vagyunk, nem kell messzire mennünk a külföldiek számára kikövezett és feldíszített utaktól, hogy kóstolót kapjunk a valóságból. Ez már valódi utazás, hiszen alkalmas az új nézőpontok megismerésére.
De nem csak globális problémák, és globális utazások vannak. Az emberek egymás közt is utaznak. Egyik barátságból, kapcsolatból, családból a másikba utazunk életünk során, és ezek ugyanolyan fontosak, mint más országok népeivel megismerkedni. A „szabályok” itt is ugyanazok: aki sokat és messzire utazik, az épül, és gazdagodik, míg a megrekedésre hajlamosabb emberek újszerű élmények híján csak a saját kerítésükön keresztül ismerhetik a világot. Egyszer-kétszer mindenki beleeshet abba a hibába, hogy túl sokáig kapaszkodik egy kapcsolatba (legyen az családi, érzelmi vagy szexuális), és esze ágában sincs továbbhajózni, vagy (ami még gyakoribb) csak tologatja maga előtt a határidőt, mintha valaki másnak kéne szívességet tennie. Természetesen a másik véglet sem egészséges, amikor valaki kényszeresen „utazgat”, és sehol nem tölt elég időt ahhoz, hogy kicsit gyökeret eresszen, és értékes tapasztalatokat szerezzen – pedig tanulni csak ezekből lehet igazán. Emberi szinten is létezik az előbb tárgyalt „turizmus” jelenség, hiszen gondoljunk csak a futó kalandokra, alkalmi kapcsolatokra, melyek során a felek kínosan ügyelnek rá, hogy a kelleténél semmivel se adjanak ki több információt, és a valódi énjük közben biztonságos mélységben, gondosan elrejtve pihen odabenn, míg a felszínen gazdát cserélnek az „előre legyártott” élmények. Pont mint a nagyvárosi nyomornegyedek pár kilométerre a csicsás nemzetközi repülőtéri terminálok duty-free shopjaitól.
Emberek között is lehet „hátizsákos” stílusban utazgatni. Mi a lényege? Ne legyen sok csomagod, hogy könnyen beköltözhess bárhova, és könnyen tovább tudj indulni, ha eljön az idő. Ha nem lenne érthető: ne vidd magaddal minden bajodat és örömödet, ha új emberhez kerülsz közel, csak a legszükségesebbeket. Így sok hely marad az új, közös élményeknek, és nem egymás kárára kell megválnotok a régiektől. A te emlékeid úgyis csak benned léteznek, fölösleges a múltaddal a hátadon utaznod – ahogy a nyaralásra sem viszed a bútoraidat. Ha már megkaptad a „vízumot”, tiszteld vendéglátódat, és szokásait, szabályait – vagy ha ez túl nagy feladat, csak utazz tovább! Gyakran csak egy saroknyit kell továbbsétálni a tervezettnél, hogy oda érkezzünk, ahova tudat alatt indultunk.
A mozgás a lényeg. A mozgás változást jelent, a változás pedig tapasztalatokat, amikből tudásunk felépül. Fel kell mérnünk, hogy jelenlegi „élőhelyünk” ellát-e még azokkal a természetes erőforrásokkal, amelyek miatt eredetileg ott vertünk tábort. Ha már több a munka, mint a learatott termés, valószínűleg nem mi vagyunk az adott földterület legmegfelelőbb gazdái, és ideje átadni a helyünket a következő vállalkozónak, aki talán épp itt lel otthonra. Mi pedig „újat húzunk”, és máshol próbáljuk meg, de mostmár a legutóbbi utazásunk tapasztalataival gazdagabban.
Előfordulhat, hogy bizonyos okokból valaki nem képes sem népek, sem emberek között utazgatni. Neki sem kell azonban lemondania mindenről, hiszen mentális, spirituális utazásokon bárki részt vehet, és ezek is képesek életreszóló élményekkel gazdagítani az utazót. Sőt! A saját elménkbe vagy lelkünkbe vezető utak során garantáltan olyan dolgokkal találkozhatunk, amikkel senki más, így bizonyos értelemben ezek a legkülönlegesebb, legtanulsásogabb kiruccanások – és ezzel együtt nem-materiális értelemben a legdrágábbak is. A „kulcs” ugyanis kezdetben rejtve van, hiszen nem lenne jó vége annak, ha bárki bármikor vethetne egy pillantást saját belső lényére. El kell jutnunk egy bizonyos szintre, nem elég mentálisan tisztának lenni, az átlagosnál erősebbnek is kell lennünk ahhoz, hogy az univerzum egyszer csak elénk pottyantsa azt a bizonyos kulcsot. Miért ez az elővigyázatosság? Nem véletlen, hiszen gondolj csak bele, ha egy szellemileg fejletlenebb ember szembesül saját létezésének minden apró, kíméletlenül valóságos részletével, és ezzel összeomlik körülötte az addig jól felépített álomvilága, hogyan reagálna? Mi segítene neki feldolgozni a sokkot, amit a tükörkép látványa okozott? Jobb esetben depresszió, rosszabb esetben agresszió. Egyikre sincs szüksége a világnak, ezért már a természet tesz ellene, hogy ez ne történhessen meg. A belső utazók így tulajdonképpen egy elit réteget alkotnak, és az ő egyedi tudásuk összekapcsolása jelentős mértékben hozzá tud járulni a millió darabos puzzle kirakásához.
Utazni jó, utazni kell, és bár többször emlegettem olyan embereket, akik erre valamiért nem képesek, mégis hiszek benne, hogy ez is csak pillanatnyi állapot. Bárkinek meg lehet fogni a kezét, és el lehet vinni valahová, ahol még nem járt, mutatni neki dolgokat, amiket még nem látott, és ehhez nem is kell feltétlenül elhagyni a szobát. Az én kezemet is megfogta valaki, amikor még morogva védtem az egyetlen kirakós-elememet, és elvitt valahová, ahol olyasmit láttam, ami azonnal megváltoztatta az életemet. A változások egész sora kezdődött ezzel, teljesen felfordult az értékrendem, kapuk nyíltak meg, és további utazások (minden értelemben) jöttek sorban. Csak elkezdeni nehéz, utána nincs megállás, ha már ráéreztünk. Utazunk kapcsolatokon, lakóhelyeken, baráti társaságokon, szakmákon, múzsákon, tanítókon és követőkön át. Közben észre sem vesszük, és nagymértékű toleranciát kezdünk gyakorolni, a gondolkodásunk globálissá válik, ezzel együtt sok olyan dologban fedezünk fel értékeket, amelyekkel azelőtt nem tudtunk mit kezdeni. Ahogyan megfigyelhető, hogy a nacionalista emberek nagy részének eszében sincs elhagyni a hazáját (rövid időre sem), úgy az egoista emberek is többnyire jellemzően túl hosszú időt töltenek egy adott élethelyzetben, kapcsolatban. Ahogy az utazás segít beindítani a szellemi vérkeringést, a jelen és a jövő felé fordítva a figyelmünket, úgy az utazás hiánya inkább a véralvadást segíti elő, a múlt felé fordít, lehetetlenné téve ezzel bármilyen új eszme vagy érték szervezetbe való bejutását.
Utazz hát, ha jót akarsz. Távolodj el a biztonságosnak képzelt otthontól, és ha nem akarod, hogy a világ más területein idegenként kezeljenek, te se kezelj másokat idegenként a saját környékeden. Barátkozz meg saját gondolataiddal is, ha azt akarod, hogy azok is barátságosan közelítsenek. Engedd el magad, és fogadd be az újat!
...és ne felejtsd el megköszönni...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
