Bizonyám! Valahol ott kezdődik a művészet, ahol a művész felismeri, hogy amit létrehoz, az nem az ő érdeme, egyáltalán nem tudatos, és semmilyen pozitív hatással nincs az egójára (sőt, egy csapással elpusztítja azt). Persze ez még csak a kezdet, de enélkül nincs folytatás. A valós értékek nem az emberben születnek, és még csak nem is megalkotásuk idején. Bármi, amit egy alkotó művész a világra hoz, már az ősrobbanással együtt létrejött, és az évmilliárdok során csupán a megfelelő csatornára, közvetítő médiumra várt, hogy felszínre bukkanjon az univerzum végtelen sok csodáját rejtő, titkos fészkéből.
Az a szép benne, hogy sokkal hatalmasabb az embernél. Nagyobb, erősebb, öregebb, több és leginkább fontosabb magánál az alkotónál is. Akkor jön létre, amikor elérkezettnek látja rá az időt, és azt az embert választja "szülőnek", amelyiket akarja. Az alkotó egy pillanat alatt eltűnik a Föld színéről, de az alkotás megmarad. Persze csak akkor, ha igazi, és ez manapság egyre nehezebben felismerhető, mert elfedi a művészetnek álcázott mocsok. Korunk kulturális betegsége a "tudatos alkotás". Akinek volt szerencséje mindkét folyamatot megtapasztalni, az már tudja, mi a különbség. Lehet dolgokat létrehozni, összerakni a szabadidőnkben is, jól átgondolva, előre kitalálva, rákészülve, minden tudásunkat és rutinunkat felhasználva - de amikor először átéled azt a semmihez sem hasonlító eufóriát, amit a hirtelen rádtörő, irányíthatatlan, megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan alkotási "kényszer" okoz, soha többé nem lesz kedved megalázni a művészetet azzal, hogy szándékosan, tudatosan állsz neki. Az univerzum nem igazodik a te napirendedhez, így kicsi az esélye, hogy pont akkor akarjon téged közvetítőként használni, amikor épp ráérsz. Néha álmodban kapod az ihletet, máskor egy idegen ember szavaiból meríted, de soha nem akkor jön, amikor szeretnéd - de ha jön, mindent félredobva engedelmeskedsz, különben oda a boldogságod. Fel kell készülnöd irracionális helyzetekre, amiket nem fogsz tudni megmagyarázni másoknak, de ha készen állsz, megkapod a jutalmad. Amikor dolgod végeztével szinte csodálkozva állsz az új "jövevény" előtt, és fogalmad sincs, hogyan voltál képes azt létrehozni - akkor történt meg a csoda. Legyőzted a művészet legnagyobb ellenségét, a racionális tudatot.
Amikor végre van bátorságod elengedni a kormányt, elcsitítani a bal agyféltekéd kétségbeesett és felháborodott őrjöngését, akkor kóstolót kapsz az igazi békéből és boldogságból. Rajtad keresztül kapu nyílik az univerzum ismeretlen hatalmai és az egyszerű, materiális lét között, és neked semmi egyéb dolgod nincs, mint hagyni, hogy átáramoljon rajtad valami addig ismeretlen erő, és megtalálja helyét a világban. Kiválasztott lettél, és ha nem rontod el azzal, hogy irányítani akarod a dolgot, a jövőben újra és újra átélheted. A felismerés, hogy a valódi értékek megteremtéséért valójában semmit nem kell tenned (sőt, ha bármit teszel, elrontod), csak hinni, és bízni, egy másodperc alatt rázza le rólad a társadalom által rádszögezett, szükségtelen terheket. Ezzel együtt feltámad a kíváncsiság és a bátorság, miközben a publikum véleménye, a pozitív visszajelzések szükségessége szépen eltűnik a színről.
És mi van a pénzzel? Nos, annak ehhez semmi köze. Lehet, sőt valószínű, hogy az így létrejött alkotásokért (vagy előadásokért) soha nem leszel megfizetve. Nem véletlen, hogy az igazi művészek (pár kivételtől eltekintve) jóval haláluk után lettek igazán sikeresek. Az univerzum által "leküldött" csodák mindig megelőzik a korukat, ezért az adott kor embere jó eséllyel nem érti, de mindig vannak emberek, akik megérzik, hogy ezek a kódolt üzenetek nem véletlenek, nem az alkotó "fantáziájának" szüleményei (erről később még lesz mondanivalóm), hanem a jövő apró darabjai. Gondoljunk csak Heinlein vagy Verne írásaira.
Pénz helyett egészen mást kapsz cserébe, ha kellő hittel és alázattal állsz a művészethez. Olyasmit, amit nem lehet megvásárolni, sem elveszíteni vagy elrabolni. Ha megkaptad, csak a tied. Veled marad halálodig (vagy tovább), gyökeresen megváltoztatja a sorsod, segít az élet problémáinak legyűrésében, és értelmet ad mindennek, amit addig csináltál. Ha kell, irányít, ha kell szabadon enged. A legmélyebb gödörben is erőt ad, a mindennapok problémáit pedig egyszerűen nevetséges részletkérdéssé teszi. Ezzel együtt olyan útra terel, amin talán mindvégig egyedül kell haladnod, elfordít azoktól a dolgoktól, ami családod, barátaid számára akár az élet teljességét jelentik, de egy művész számára ez nem lehet túl nagy áldozat. Nem tudom, mi a neve, ha egyáltalán van neki, és nem találok olyan szót, ami önmagában kifejezné, így meg sem próbálom megnevezni. Az ébredéshez viszont sok köze van, egyike azon tapasztalatoknak, amelyek után már nincs kedved visszazuhanni az álmok biztonságos világába.
Van valami, amit soha nem szabad elfelejtenünk. Minden csodát a természetnek köszönhetünk, az ember legfeljebb megörökítheti vagy lemásolhatja ezeket, de aki úgy érzi, létrehozott valami újat, az csupán saját egójának falain belül létezik, és ideje elgondolkodnia azon, miért nem meri átadni magát a többek között őt magát is megteremtő hatalom erőinek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
