A következő gondolatok azoknak szólnak, akik ilyen-olyan formában panaszkodni szoktak az életkörülményeik, tapasztalataik miatt. Elsősorban a 25 alatti korosztálynál jellemző az elégedetlenkedés, az akaratosság, a méreg, a bosszúvágy, de akinek inge, nyugodtan vegye magára kortól függetlenül.
Szóval... Kezdjük ott, hogy a "mert megérdemlem", vagy a "jár nekem" mind hatalmas tévedések, így értelmetlenné válik az elégedetlenkedés, ha valamit nem kapsz meg, vagy amit kapsz, nem olyan, amilyet elképzeltél. Az égvilágon semmi nem jár neked, és semmit nem érdemelsz. Gondolj bele, mit adtál te eddig a világnak, mit tettél le az asztalra, egyáltalán, ki vagy te, hogy azt gondolod, neked jár bármi is? Folyamatosan, megállás nélkül megy a sírás, hogy a pasid/csajod nem elég jó, és neked az IGAZI kell. Ébresztő, hiszen még te magad sem tudod, ki vagy! Milyen alapon várod el, hogy a még javában épülő, formálódó személyiséged mellé egy kiforrott, stabil, hibátlan ember társuljon be az életnek nevezett utazásra? Ha van is ilyen, miért akarna veled élni? Bármennyit is tudsz az életről, a világról, abban biztos lehetsz, hogy öt év múlva a mostani tudásodat szegényesnek fogod látni, tíz év múlva meg nevetséges semmiségnek. És amíg élsz, addig tanulsz, ahogyan mindenki más is, szóval a hibák keresését először magadnál kezdd, és hamar be fogod látni, hogy bárkit is sodorjon eléd az élet, semmivel nem vagy jobb nála. Te is tanulsz, te is hibázol, ahogyan ő is. Minden partneredet te magad választod meg, így utólag szart dobálni az illetőre gyakorlatilag a saját butaságod és tapasztalatlanságod beismerése (és szégyenteljes kihirdetése). Valójában meg kéne köszönnöd a leckéket, amiket tőle kaptál.
Úgy érzed, megbántott valaki, és habzó szájjal kiáltod a világba, hogy ezek után senki ne jöjjön a közeledbe? Pedig csak azt kapod, amit adsz, ahogy mindenki. Ha minden pofonra azzal reagálsz, hogy bezárkózol a szobádba, gyáva vagy, és soha nem leszel elég kemény az élethez. Feladod. Az, hogy átverve érzed magad, annak a következménye, hogy seggeden a tojáshéj, túl buta és hiszékeny vagy, és ilyen az "élet iskolája" (ha már nem jutott eszedbe frappánsabb kiírás a facebook-on). Mindaddig, amíg ilyen problémákkal találkozol, vedd tudomásul, hogy egyszerűen megbuktál egy vizsgán, és még nagyon-nagyon sokat kell tanulnod. A méreg, ami benned van, csak és kizárólag téged tud megölni. A szeretet, ami viszont nyilvánvalóan hiányzik belőled, másokat is boldoggá tudna tenni - ezzel együtt téged is.De ami ennél is rondább, az a tévhit, hogy téged anyagi javak illetnek meg, és a jólét, a kényelem jár neked. Nagyon szép tőled, hogy egyetemre jártál, de ez csak annyit jelent, hogy másoknál hosszabb ideig emésztetted fel a javakat, amiket a társadalom aktív dolgozói, termelői előteremtettek. Semmit nem adtál a világnak, eddig csak elvettél és használtál. Mielőtt ruhákra, telefonra és szórakozásra nyújtod be az igényedet, előbb talán próbáld meg visszatermelni azt a mocsok nagy tartozásodat, amit eddigi életed során felhalmoztál a bolygó lakóival szemben. És ez nem csak a közvetlen környezetedről, és nem csak a pénzkeresésről szól, sőt...
Talán azt gondolod: "Én jó ember vagyok, senkit nem bántok, eltartom magam, megérdemlem, hogy arra költsem a pénzemet, amire akarom." A valóságban nagyon rossz ember vagy, és ez nem rágalmazás, hanem tény. Majdnem minden, amire a pénzedet költöd, a globális kizsákmányolás és a modern rabszolgatartás szolgálatában áll. Az iPhone-odat (vagy Galaxy-dat, Experia-dat, stb) durván alulfizetett, kihasznált, nyomorultul szegény emberek rakják össze annyi pénzért, ami talán épp csak elég az éhenhalás elkerüléséhez (és számtalan esetben öngyilkosság a vége) - mindezt azért, hogy te lefotózhasd és mások orra elé told a tápláló vacsorádat vagy a saját seggedet a tükörben. Hiába fizetsz érte kétszázezret, az a gazdagok zsebében landol, és ezt sehogysem nevezhetjük adakozásnak, ez egyszerűen őrültség, az amúgyis egyensúlyát vesztett mérleg további kibillentése. A ruhád, ha bőr, állatok életét követeli, ha műanyag, a kőolajipart, ezzel a bolygó pusztítását segíti (és további állatok pusztulnak el az ipar mellékhatásainak köszönhetően). Ha esetleg van pár len ruhád, azt is csóró gyári munkásoknak köszönheted, hiszen te képtelen vagy ruhát készíteni magadnak (és lássuk be, cikinek éreznéd, ha olyat kéne hordanod). Autót vezetsz? A szaudi milliárdosok köszönik szépen, nélküled nem épülhetne évente egy felhőkarcoló a sivatag közepén, szökőkúttal, csúszdával, sípályával mindössze néhány tízezer ember szórakoztatására. Az ékszereid, a karórád, a szerencsétlen genetikai szörnyeteg díszkutyád, a tévéd, a műmelled, az xboxod, a hajzseléd, a memóriahabos párnád, a "gyógyszereid"... Ezek mind valakinek a nyomorát súlyosbítják valahol a világnak egy olyan pontján, ahol soha nem jártál, és ha szembesülnél a valósággal, eltakarnád a szemed. Minél több dolgot birtokolsz, annál gonoszabb ember vagy, mert ha jó mélyen magadba nézel, látnod kell, hogy valójában ezek közül szinte semmire nincs szükséged, csak azért vetted meg, mert megteheted. Ha olyan jó ember lennél, amilyennek tartod magad, az életed semmiben nem hasonlítana a mostanihoz.
De mindez csak a történet egyik fele. Nem ettől vagy igazán rossz, hanem attól, hogy hála és köszönet helyett van pofád többet akarni és mások vagyonát irigyelni. Talán az az ismeretlen csóró Ázsiában örül, hogy fillérekért csinálhat neked luxuscikkeket, és minden este hálát ad a jó sorsának imáiban, mert bármilyen nehéz is, van mit ennie, van hol aludnia, és nem kell embert ölnie egy pénztárcáért, nem egy börtönben rohad, vagy kórházi ágyon haldoklik. Ő tudja, mi az a hála, ő megérdemelné mindazt, ami neked van, és nem elég - de milyen ironikus, valószínűleg nem ettől lenne boldogabb. Talán a te luxuséleted (igen, ha ezt olvasod, valószínűleg gazdagabb vagy a világ lakóinak 80%-ánál) pont azoknak tesz szívességet, akiket a mérleg másik oldalán a nyomorba taszít. Nem vagy hibás abban, ahogy élsz. A társadalom részeként korlátozottak a lehetőségeid, sodor az ár, ahogy mindenhol mindenkit. A te hibád az, hogy nem tudod mennyi az elég. Azért vagy szegény, mert többet akarsz, holott jóval többet kaptál, mint amennyit valaha adtál, mégis képtelen vagy minden reggel fülig érő mosollyal ébredni ennek tudatában. Pedig már ezzel is sokat tennél magadért, és azokért az emberekért (és állatokért), akiknek mindezt köszönheted. Nem azzal köszönöd meg, hogy kifizeted, mert az úgysem jut el hozzájuk. Csak egy kis hála, egy kis alázat és tisztelet kéne. Ez választ el attól, hogy maradéktalanul élvezd az életet, és soha többé ne jusson eszedbe panaszkodni vagy szomorkodni, egyáltalán úgy érezni, hogy bármi is hiányzik vagy nem jó úgy, ahogy van. Gondolkodj el ezen!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
