Sziasztok gyerekek! Aki az első bibliaóránkat túlélte, azt szeretettel meghívom a következőre. Ma sem fogunk sokat haladni a szentírásban, de ez tulajdonképpen jó, mert az jelenti, hogy egyetlen oldalon több meghökkentő információval találkozhatunk, mint Dan Brown egész életművében. Kiderül, hogy valóban nem az “Ádám” család volt az első itt élő embercsoport, valamint könyvelői precizitással vezetett listát olvashatunk több száz évig élő emberek egész soráról.
Még mielőtt tovább haladnánk a Paradicsomból való kiűzetés története felé, egy pillanatra térjünk vissza arra a pontra, amikor az emberpár – a tiltott gyümölcs elfogyasztása után – felismerve saját meztelenségének szégyellnivaló mivoltát, elbújik a fák közé. Hűvös alkonyat volt az írás szerint, amikor is az Úr a kertben jár vala.
“Mózes I. 3.9. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?”
Elképzeltük a jelenetet? Van benne bármi különös? Ugye nincs? Valaki sétál egy kertben, és nem találja, azokat, akik elrejtőztek előle. Szerintem ez így normális, tekintve, hogy elméletileg a kereső és a keresett személyek már egy szinten állnak szellemileg, viszont az egyházi értelmezés szerint az Isten mindenható (meg azt is állítják, hogy nem hazudik…), és ennek fényében elég szürreális, hogy csak úgy el lehet bújni előle. Na ez már furcsa, de mivel az egyházi értelmezésnek nincs semmilyen logikus alapja, nem is szabad túl komolyan venni.
Ami viszont most jön, az elég súlyos. A rövidke fejezet címe “Kiűzetés a Paradicsomból”, mindössze öt bekezdésből áll, de ezekből több is mellbevághatja a figyelmes olvasót.
“Mózes I. 3.20. Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek.”
Bár itt még nem derül ki, hogy Ádám mikor és ki által lett elnevezve, egy oldallal később erre is megkapjuk a választ, amikor az ember teremtését újra leírják, ezúttal a névadással együtt. Kicsit csapongó szerkesztés, de nagyon régi írásokról van szó, úgyhogy ebbe nem is kötnék bele, csak érdekességképpen emeltem ki. Az Isten bőr ruhákat csinál az embereknek, és rájuk adja, majd megint “elszólja magát”:
“Mózes I. 3.22-23. És monda az Úr Isten: Imé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből…”
Újra többes szám, mintha egy külön fajról, de minimum csoportról beszélne, és egyáltalán nem is tűnik magányosnak, hiszen ezeket a szavakat nyilván intézi valaki(k)hez, ha máshoz nem, a történet leírójához. Ami biztos, hogy a két intelligenssé (vagy felvilágosulttá) vált “bűnös” nagy árat fizet a tudásért, a kertben való gondtalan élet helyett kénytelen odakint földet művelni, és soha nem térhetnek vissza “szülőhelyükre”. Hát nem érdekes? A korábban kivesézett párhuzam akkor és most között ismét visszaköszön. Hiszen mit látunk napjaink társadalmában? Adott egy nagyon szűk réteg, aminek csak a létezéséről tudunk, de személyesen közülünk senki nem ismeri őket. Annyit tudunk róluk, hogy ők irányítják a világ történéseit, és nyilván a Föld minden ajándékát gondtalanul élvezik, míg az elsöprő többség a képzeletbeli Édenkerten kívül egész életét kénytelen munkával tölteni. Ha valaki így vagy úgy mégis némi plusz tudásra, vagy egyéb képességre tesz szert, azt ismeretlen, arctalan, személytelen erők minden lehetséges eszközzel ellehetetlenítik. Őrültnek, veszélyesnek, terroristának titulálják, és előbb-utóbb valahova elzárják, ahol vagy haláláig csücsül, vagy mire kiszabadul, olyan szinte telenyomják kemikáliákkal, hogy már a nevét sem tudja kimondani. És ez a jobbik eset, sokan egyszerűen merénylet áldozatává válnak. Az is meglepetés, hogy létezik az “Élet fája”, mert erről eddig nem esett szó. Az Úr világosan elmagyarázta Ádámnak, hogy a kert bármelyik fájáról ehet, kivéve a bizonyos tiltottról, de ilyenről nem esett szó. Lehet, hogy később telepítették be?
Még egy fontos tennivalója volt az Úrnak a kiűzetés után: kerubokat helyezett a bejárathoz és a “villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.” Lássuk csak egyenként… Hogy a kerubok pontosan micsodák, azt nem tudjuk. Elméletek szép számmal vannak, de természetesen pontos magyarázattal csak az egyház szolgál – nekik meg nincs okunk bármit is elhinni. Az biztos, hogy közvetlenül az Úr hatáskörébe tartozó személyek (vagy intelligens szerkezetek), de ezen a ponton még ennyit sem tudhatunk róluk, hiszen a semmiből lett hirtelen előrántva ez az elnevezés. A villogó pallos lángja pedig az első dolog egy igen hosszú és népes listán, ami minden bizonnyal a korabeli emberek által ismeretlen technológiai szinten létező szerkezeteket vonultat fel végig a Bibliai történetek során. Ma már biztosan tudjuk (hiszen kísérletek bizonyítják), hogy egy technológiailag fejletlen nép tagja, szembekerülve egy számára teljesen idegen tárggyal, saját szókincsét használva írja le azt. Így lesz a vonatból kígyó, a liftből barlang, az repülőgépből madár, és így tovább. Hogy pontosan milyen biztonsági berendezést láthatott az író, ami villogva, lángolva működött a kapunál, nem tudjuk, de ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy lángoló pallosról van szó?
Embereink egyszerű földműves paraszti életüket szexuálisan aktívan kezdik, és rögtön csinálnak két fiúgyereket, Káint és Ábelt. Ugorjuk át az ismert testvérgyilkosságot (bár erre később visszatérek), melynek következtében Káin elméne az Úr színe elől, és meg is érkeztünk a következő furcsa részhez:
“Mózes I. 4.17. És ismeré Káin az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.”
Dupla “WTF”! Sőt tripla, ha ott kezdjük a csodálkozást, hogy Káin egyszerűen elköltözik valahova, ahol nincs az Isten színe előtt. Most akkor hogy is van ez? Az Isten teremt egy bolygót, aminek van olyan része, amit “nem lát”? És ez csak a kisebbik kérdés, hiszen a következő sorok már a feleségét említik, akit “megismert” (ezt a szót használja a Biblia a gyereknemzésre), na de mégis ki lehet az? A történetnek ezen pontján mindössze három élő emberről olvashattunk, ezek közül pedig csak az egyik nő, pont Káin anyja. Ezt a verziót elvethetjük, tehát nincs más magyarázat csak az, hogy akárhol is kötött ki emberünk, más embereket ismert meg, akik genetikailag elég közel álltak hozzá, hogy együtt utódokat hozhassanak létre. Arról nem is beszélve, hogy várost az ember nem épít a családjának, vagyis biztosan komolyabb tömeggel számolhatunk.
Azért így már kicsit más képet kapunk az akkori világról, nemde? A kopár, sivár vidéken őshonos emberek élnek (de legalábbis nem a történetben szereplő Isten teremtményei), miközben egy technikailag erősen fejlett csoport éli életét egy elzárt területen, a tudás és élet fájának társaságában, ahová úgy néz ki, lehetetlen bejutni. Kifelé annál inkább vezet az út. És most nem mondtam semmi olyat, amit ne olvashatnál a Bibliában, csak a tetszés (és érdekek) szerint formálható vallási szimbólumok erőltetése helyett egyszerűen összeraktam a tényeket. Eddig érdekes, de még bele se kezdtünk a javába!
A folytatásban tételesen felsorolják Káin nemzetségét, valamint az Ábel helyett kapott “magból” született vadonatúj Ádám-Éva baba, Séth utódait. Na de lássunk pár adatot: a Biblia szerint Ádám 130 évesen nemzette Séthet, ezután még 800 évig élt, így összesen 930 évet töltött a Földön.
“Mózes I. 5.5. És lőn Ádám egész életének ideje kilencszáz harmincz esztendő; és meghala.”
Hát ennyi volt, rövid az élet... És aki most azt gondolja, hogy ez valamiféle más időszámítás, az rossz nyomon jár, mert később maga a Biblia támasztja alá az adatok pontosságát – de ne szaladjunk előre, szemezgessünk még kicsit a többi leszármazott adataiból. Séth 912, Énós 905, Kénán 910, Mahalálél 895, Járed 962, Énókh 365, Methusélah 969, Lámekh 777 évig élt a szent nyilvántartás szerint. A felsorolás közepén azonban különös mondattal találkozunk. Az Énókhra vonatkozó bejegyzés után ezt olvashatjuk:
“Mózes I. 5.24. És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.”
Úgy tűnik, Énókh holttestét elvitték. Hogy milyen céllal, nem derül ki, az viszont valószínű, hogy Énókh sok időt töltött az Isten társaságában, tehát valamilyen szempontból különleges emberi példány volt. Vannak viszont ennél keményebb történések is a továbbiakban. Lássuk!
“Mózes I. 6.3-4. És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nekik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”
Na, ezen már komolyabban el kell gondolkodni. Először is azt olvashatjuk, hogy a teremtő Úr kezdi átértékelni a helyzetet, és nem hogy az örök életet nem adja az embernek, de még a jól hangzó 1000 év körüli életkort is elveszi tőle-tőlünk. Kiveszi az emberből az isteni lelket, és bár nem tudhatjuk, ez mit takar, de nekem a korábban tárgyalt “génsebész” kép jutott eszembe. Napjaink népszerű témája az a globális kutatás, melynek célja megtalálni az emberi DNS azon részét, amely az úgynevezett “programozott sejthalál” paramétereiért felelős. Amennyire én tudom, ennek létezése nem kérdéses, egyszerűbb fajoknál kísérletekkel bizonyították a tézist. Az Úr maga is tudóshoz illő pontossággal fogalmaz, 120 évnél húzza meg a határt, és ha megnézzük a ma ismert rekordokat, azt látjuk, hogy 110-120 év között halnak meg azok, akik a legtovább bírják. Véletlen? Az ugyebár nem létezik. Könnyen lehet, hogy az emberi DNS szándékos módosításokon esett át az eredeti alkotók által.
Az idézet második fele talán még durvább. Óriások? Igen, sokat hallani róluk, tele az internet hamis fényképekkel, melyek óriási csontokat ábrázolnak, de emellett viszont léteznek olyan erre utaló leletek, feljegyzések is, amelyekre eddig a tudomány nem talált magyarázatot. Természetesen az Egyház mindent megtesz, hogy a Biblia íróit képzelgő, benarkózott ókori művészeknek állítsa be, akik sem a szavak, sem a számok jelentését nem vették komolyan – kivéve akkor, ha ez a Vatikán mindenkori érdekeit szolgálja. Én nem merném ezt megtenni. Nem lenne pofám egy mondattal lenullázni ilyen régi és értékes írásos emlékeket az emberiség korai idejéből. Szerintem ha óriást írtak, akkor óriást láttak, és ha egy könyvön belül említenek 969 és 120 évet, akkor ugyanazt az időszámítást használták. Az Egyház arról szeretne minket meggyőzni, hogy a Bibliában felváltva szerepelnek nem létező és létező dolgok, de ennek semmi értelme, ráadásul nyíltan hatalmi érdekeket szolgálnak az ilyen magyarázatok.
Mielőtt a mai bibliaóránk végére érnénk, ne felejtsük el megvizsgálni az utolsó idézet végét. Azok a hatalmas, híres-neves emberek… Kicsit kilóg a történetből ez a pár szó. Eddig semmi ilyesmiről nem olvastunk, ráadásul elég zavaros az “ember” szó használata. Külön említi az Isten fiait (akiket korábban embernek nevezett), és az embereket, vagyis a korábbi feltételezés, miszerint az Ádámtól származó egyedek egy már itt élő társadalommal keveredtek, egy kis alátámasztást nyer. Hogy ők voltak-e az óriások, az nem egyértelmű, hiszen ez nehézkessé (vagy lehetetlenné) tette volna az ember leányaival való közösülést és a szülést. De a legfurcsább mégis a vége, mert azonnal szöget üt az emberbe az újabb szoros kapcsolódás napjaink világával. A híresek, a hatalmasok, akik ősi, isteni génekkel bírnak, kezdettől fogva köztünk élnek?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
